Közgázos MSc diákok blogbejegyzései

Polmark

Polmark

Aki bújt, aki nem, Terrorista!

2016. április 27. - rbraun

Chikán Zsombor

A migráns-kérdés már egy számomra is releváns téma több szempontból is. Az egyik, hogy sikerült az én életemben is konfliktust eredményeznie ennek a témának a megközelítése, a másik, hogy az én életemre is óriási hatással lesz a milliós tömegek beömlése féltett Európánkba.

Az ilyen komolyabbnak tűnő, nemzetközi és egyben hazai politikát, illetve gazdasági pontokat is érintő kérdéskör esetében szeretem magamnak azt a kérdést feltenni, hogy ez vajon kinek az érdekében történhet? Hogy hiszek-e az összeesküvés elméletekben? Vannak esetek, amikor igen és ezt nem is szégyellem, mert úgy hiszem, hogy az ilyen globális változások esetében igaz az újságírói mondás: „Kövesd a pénzt” és akkor rá lehet találni a kiinduló pontra. Tehát az eredeti kérdés tekintetében, hogy kinek válik javára az, hogyha alacsonyan képzett, európai szinthez képest tanulatlan alsó osztállyal töltjük fel a munkaerőpiacot, akkor nekem valamiért egyből, az amúgy a két kezét kitáró Németország jut az eszembe. Országukban a sikeres gazdasági működésnek köszönhetően az eddigi török bevándorlókból álló alsó-munkás osztály egyre feljebb és feljebb tört és mára már nincsenek meg azok az emberek, akik az „alja-munkát” elvégezték eddig, ezért muszáj volt valakikkel visszatölteni ezt a réteget. Másik szempontból, ha kicsit a Nyugat, kontra Kelet kérdését nézzük, akkor az oroszok számára is jól jött egy olyan ügy, ami első sorban elveszi az európai közfigyelmet az Ukrajnával folytatott háborúzásukról, másrészt pedig legyengíti a számukra nagyon vonzó és talán meghódítani kívánt Uniót. Csak azzal felejtettek el számolni, hogy a felelőtlen és nem jól használt liberális gondolatoknak köszönhetően egy kitaposott ösvényt nyitottak meg a fénykorát élő terrorizmus előtt. Ide lehetne kapcsolni az ezt megelőző közel-keleti eseményeket (például az egyiptomi robbantásokat, puccsot és a kegyetlen francia beavatkozást) és akkor talán kicsivel érthetőbb lesz számunkra, hogy miért került Európa is az ISIS célkeresztjébe.

Magyar vonatkozásban vizsgálva ezt a témát, persze nem teljes körűen (mivel akkor egy külön értekezést is alkothatnék, ami nem célom), akkor két részre tudom bontani. Az első, amikor aktuálissá vált a migráns krízis, akkor bizony nem volt meg a kellő határozottság és nagy mellény, nem tudták meghozni a fizikai határról szóló döntést (pedig, na itt használhatták volna az 1 napos törvényhozást és hatályba helyezést). Nyilván volt „felülről” nyomás és kényszer, de úgy gondolom, hogy mint Európa történelmi védőbástyájának, most is karakánabbul kellett volna fellépni. Ez egyébként később meg is történt, ami ennek a történetnek a második része, és létre lett hozva a fizikai határ, és valahogyan próbálnak aranyközepet találni a liberalizmus és a szélsőség között. Ami szükséges is, mivel mind a két oldal rejthet bőven veszedelmet, egyik oldalról, hogy keblünkre öleljük terrorista barátainkat, a másik oldalról, hogy ilyen szituációkban könnyű a gyűlölet pártjára állni és felelőtlen döntéseket hozni (főleg több, mint 20%-os Jobbik támogatás mellett).

Összegezve a témát, véleményem szerint nagyon súlyos gazdasági és biztonsági következményei lesznek a lassú cselekvésnek és döntésképtelenségnek. Én együtt tudok élni más nemzetiségű emberekkel, és a szabad munkaerő áramlással sincsen semmi gondom, viszont az európai munkanélküliség nem volt erre felkészülve.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://polmark.blog.hu/api/trackback/id/tr118665052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása