Kiacz Mihaly

A kormány jelenlegi külpolitikája, oktatáspolitikája és családpolitikája ellentmondásosnak tűnhet, hiszen folyamatosan azt sulykolják a propaganda hírközléseikkel, hogy harcban van az ország, ugyanakkor pedig folyamatosan arra próbálják ösztönözni a lakosságot, hogy szülessen minél több gyermek, így megfordítva az évtizedek óta fennálló népességcsökkenés problematikáját. Küzdünk Brüsszel ellen, meg mindenki ellen, ugyanakkor Családi otthonteremtési programok létrehozására, kifejlesztésére költünk, ezek kissé ellentmondásos cselekvések, ugyanis tudjuk jól, hogy a háborús hangulatban, állapotban, légkörben kevesebb gyermek születik. Az állítsuk meg Brüsszelt típusú propaganda közlések pedig a nép butítását eredményezi.

Magyarországon az a hagyomány a történelmi elnyomásoknak köszönhetően, hogy ha valamivel nem értünk egyet, akkor be kell fogni a szánkat. Ez a problematika a mai „szabad” világban kezd egyre nagyobb gond lenni ismét, ugyanis ha valaki felemeli a hangját, az el fog tűnni a nyilvánosság elől egyik pillanatról a másikra. Ezért lenne célravezető az, ha a magyar nép együtt, együttes erővel lépne fel az „állítsuk meg Brüsszelt” típusú propaganda butítás ellen, hogy végre egy új irány jelenjen meg (például Svájci módra) a „mindenkivel békében vagyunk és élünk”. Ha ez megtörténne, akkor végre helyén való lenne a népfogyatkozással való problémák orvoslása. Hiszen béke hangulatban, boldogságban sokkal nagyobb lenne a gyermekvállalási hajlandóság és így a CSOK programnak is lenne értelme.

Véleményem szerint a propaganda hírek pénzelése helyett, az oktatásba kellene fektetni, hogy a következő 20 évben a régi szép időkben tapasztalt megbecsülése és tudása legyen a tanároknak, ne pedig kényszer lehetőség legyen olyanok számára, akik máshol nem tudnak elhelyezkedni, helyt állni. Manapság sajnos nagyon ritkán érzem azt, hogy az iskolai és egyetemi képzés megéri a maga éveit, jó lenne, ha ez a gyerekeink számára végre valójában tanulás, felkészülés az életre és nem időpocsékolás lenne. A gyermekvállalás ösztönzését pedig a béke és boldog hangulat megteremtésével és nem különböző otthonteremtő programokkal segíteném elő.

Nazon Dora

,,Hatalomnak azt a társadalmi kapcsolatokban rejlő lehetőséget nevezzük, amely megengedi, hogy az egyik ember akár a másik ellenállása ellenére is véghez vigye akaratát, függetlenül attól, hogy erre a lehetőségre mik, vagy milyen eszközök adnak módot.” (Weber, A Sszociológia alapfogalmai)

A politikára pedig általában úgy gondolunk, mint a hatalomért folytatott küzdelemre, mint ennek színterére, s mint a politikai színtér eseményeire. Ezért szerettem volna egy manapság közkedvelt sorozattal, a House of Cards-al párhuzamba állítva bemutatni, mi is voltaképp a politikának és a hatalomnak a kapcsolati jelentősége.

Kevin Spacey karaktere, Frank Underwood, demokrata párti frakcióvezető a sorozat főszereplője, aki az évek során elnöki babérokra tör, és elképesztő pragmatizmusával sorra állítja fel a briliáns csapdákat az útjában álló ellenfeleknek.

S eközben kiszól nekünk, nézőknek: „Such a waste of talent. He chose money over power.” - Frank Underwood rendszeresen kijelenti, mennyire érdektelen számára a pénz, és a gyorsan múló gazdagság, s hogy ezzel szemben milyen fontos, és hosszú távra szóló dolog a hatalom, a másik ember birtoklásának képessége.

Már ennyiből is láthatjuk, hogy politikus barátunk, Francis nemcsak a levegőbe beszél: pontosan tudja hogy minden amit tesz, értelemmel, céllal és következményekkel bír.

A hatalmat tehát kizárólag a taktikai megfontolások és döntések tárgyává teszi. Frank szeme előtt nem húsz villa lebeg, hanem a több száz esztendős épületek fennkölt dicsősége. És ez az, amiért Frank sokkal kifinomultabban, sajátosabban és sikeresebben tör hatalomra, mint bárki. Ez az, ami kiemeli a tömegekből, és ez az, amely karizmatikus figurává teheti. Törekvéseit is ez legitimálja ebben az önmagából kifordult politikai közegben.

Nemeth Zoltan

A demokratikus választásokról a legtöbbeknek egy idealizált kép él a fejében, ahol minden szavazat egyformán számít, minden szavazó véleménye hasonlóképp fontos és csakis igazságos eredmény születhet. Persze minden választási rendszernek megvannak a maga sajátosságai, amelyek az etnikai, területi vagy népsűrűségi különbségeket próbálják „kiküszöbölni” az adott országban, szándékosan „torzítva” a szavazást valamilyen módon. Nehéz lenne egyértelműen kijelenteni, hogy minden ilyen szabály megalkotását a jó szándék vezérelte, legalábbis többször éri őket kritika, mint elismerő szó.

A leginkább szembetűnő példáért csak a 2016-os Egyesült Államokbeli elnökválasztásig kell visszamennünk, ahol Hillary Clinton hiába kapott közel 3 millió szavazattal többet (a durván 129 millió szavazatból) egy 48,2% - 46,1% arányú szavazati többséghez, az elektori kollégium szavazásán ez már egy 42,7% - 57,3% arányú vereséget eredményezett. A probléma még súlyosabbnak tűnhet, ha észrevesszük, hogy durván 100.000 szavazatnyi különbség hozhatott volna ezzel tökéletesen ellentétes eredményt, azaz arányaiban kb. az összes leadott szavazat 0,08%-a. Persze egyáltalán nem ez volt az első eset, hogy hasonló végeredménnyel zárult egy választás az USA-ban, valamint a kampányok is az elektori rendszer sajátosságai köré szerveződnek évtizedek óta, mintegy elfogadva a tényt, hogy egyes elektori székek mögött közel harmad annyi választó akarata áll, mint ahányat a többi képvisel.

Ennél persze azért közelebbi példa is létezik, hiszen Magyarországon is tartanak választásokat. A 2014-es országgyűlési választásokon először alkalmazott, 2011-ben frissen kialakított egykörös rendszerben is érdekes eredmények születtek. A 199 megszerezhető mandátum a kormányzó párt és a további három csoportosulás között 66,8% - 33,2% arányban oszlott meg, a szavazatok megoszlása ezzel szemben 46,7% – 53,3% arányú volt.

Ezek is ékes példái annak, hogy egy törvényes szavazáson maga a választást szabályozó törvény talán még fontosabb szereplő, mint a szavazó maga. Viszont a szavazók profilozásának és szavazat befolyásolási módszerek hatékonyságának drasztikus fejlődésével ezek a rendszer béli sajátosságok aránytalanul nagy hangsúlyt kapnak a végső eredmény meghatározásában - ahogyan ez megjelent a választókerületek és választási szabályok módosításának kritikáiban - mindkét választás esetében. Az az alapelv, hogy a többséget képviselik a kisebbség jogainak figyelembevétele mellett nagyon nehezen alkalmazható, ha nem objektíven meghatározható kik a többség. Persze érdemes azt is megjegyezni, hogy az elektori rendszert nem a regnáló párt találta ki és iktatta törvénybe.

http://www.businessinsider.com/ap-in-wisconsin-id-law-proved-insurmountable-for-many-voters-2017-5

https://krugman.blogs.nytimes.com/2014/04/13/legal-but-not-fair-hungary/?_r=0

http://kettosmerce.blog.hu/2014/03/11/tenyleg_ugyanannyit_er_a_szavazatunk_a_politikai_egyenloseg_mitosza

https://www.brookings.edu/blog/the-avenue/2017/05/18/census-shows-pervasive-decline-in-2016-minority-voter-turnout/

Lengyel Andrea

Donald Trump twitterjén osztotta meg, hogy hamarosan döntést hoz abban a kérdésben, miszerint az USA tagja maradjon-e a párizsi klímaegyezménynek vagy sem. Egy esetleges kilépés jelentősen gyengítené az egyezmény jövőbeli működését. Míg az USA a kilépést fontolgatja, az EU és Kína erősítette elköteleződését.

Az Egyesült Államok polgárai megválasztottak egy olyan elnököt országuk első emberének, aki nem hogy nem foglalkozik azzal, ami az emberi tevékenység nyomán a környezettel történik, egyenesen tagadja is a globális felmelegedés problémáját. Ez már magában meglehetősen komoly problémát jelent, hiszen tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok a világon a második legnagyobb szén-dioxid kibocsátó. Egyszóval a világnak sokkal jobb lenne, ha Amerika aktív szerepet vállalna a globális felmelegedés elleni küzdelemben, és kitartana a párizsi egyezmény mellett.

Mi lenne jobb Amerikának, mi lenne jobb Trumpnak?

Nos, Amerika is szembesülni fog a globális felmelegedés negatív következményeivel, többek között a tengerszint megemelkedésével, partvonal-erózióval, egyre komolyabb viharokkal. Emellett a már a sokszor felbukkanó tomboló tüzek is erősödhetnek. A partokon élők fokozott veszélynek lesznek kitéve. Tehát Amerika erősen érdekelt (lenne) abban, hogy a globális felmelegedés ellen erőfeszítéseket tegyen.

Nos, Donald Trump viszont egyértelműen azt szeretné, ha az amerikai olajipar és szénfelhasználás erősödne, növekedne. Miért is? Állítása szerint azért, hogy profitot szerezzen, így téve gazdaggá Amerikát. Trump véleményét értelmezve, a pénz és a jelen sokkal fontosabb annál, hogy mi lesz majd a jövőben, amikor már utódainknak kell boldogulnia. Korábban Amerika 26-28%-os szén-dioxid kibocsátás csökkentést tűzött ki célul 2025-re, ezt vágná sutba egy esetleges kilépés az egyezményből.

Amíg az olyan fejlődő országok, mint Kína vagy India inkább felülmúlják a várakozásokat, és gyorsabban távolodnak a szénhasználattól, addig az USA éppen hogy visszafelé lép a környezetszennyezés tekintetében, és negatív példát mutat a többi országnak. Vajon így kell viselkedni egy fejlett, vezető nagyhatalomnak?

Felhasznált források:

https://www.theguardian.com/environment/2017/may/31/donald-trump-paris-climate-change-deal-agreement-us

http://know.climateofconcern.org/index.php?option=com_content&task=article&id=109

https://www.theguardian.com/environment/2017/may/31/donald-trump-withdraw-paris-climate-change-agreement

http://24.hu/kulfold/2016/05/27/trump-szerint-a-globalis-felmelegedes-atveres

Lengyel Balázs

Nem telhet el hét anélkül, hogy ne kerüljön címlapra Donald Trump valamelyik aktuális üzenete a Twitterről. Az U.S.A. elnöke nem tétlenkedik a világ egyik legnagyobb közösségi média felületén, szinte minden elnöki tevékenységével kapcsolatos történést kommentál: hamis hírek, orosz kapcsolatok, a Szaúd-Arábiai látogatása és így tovább. A következőkben arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezek az üzenetek milyen mesterien alkalmazzák a kommunikáció ezen formáját Donald Trump politikai imázsának felépítésére a (jelenleg 31 millió főt számláló Twitteres) követői táborában és milyen tanulságot vonhat le ebből a hazai politikai elit.

Sokan kritizálják Donald Trump tweetjeit azok egyszerű felépítése és szóhasználata miatt. Az egyszerű szóhasználat (4. osztályos szintű fogalmazás) biztosítja az üzenet értelmezhetőségét a lehető legszélesebb rétegek számára. A tweetek felépítésükben mindig valamilyen hangsúlyos „buzzword”-re vagy szlogenre végződnek, amelyek tömörítik az üzenet lényegét és érzelmi hatást váltanak ki az olvasóban, például: „Make America Great Again” „FAKE NEWS” „WItch Hunt”. A politikában kevésbé számítanak a konkrét tények, a választó számára az fontos, amit ő a saját szemszögéből észlel. A Twitter által Donald Trump egy olyan kommunikációs csatornához fér hozzá, ahol a saját magáról kialakítandó képet nem torzítják közvetítők (újságírók, híradó), közvetlenül az emberekhez szólhat. Ez szimpátiát ébreszthet az emberekben, mivel sokkal kisebbnek észlelik saját maguk és az elnökük között lévő távolságot, mondhatni „ő is csak egy egyszerű ember, aki a napjáról tweetel, mint én”. Ezt erősítik, azon olyan tweetek is, mint a „covfefe” félregépelt szóból kerekedett internetes jelenség, ami az esendő de a humort értékelő ember képét festi az elnökről, a reakciója alapján. Üzeneteiben következetesen meghatározza, hogy ő továbbra is a változás (change) érdekében cselekszik és meghatároz egy legyőzendő ellenséget (Fake News és a demokraták), ami folyamatos fenyegetést jelent a változásra. Mindezekkel együtt a média továbbra is kiemelt figyelmet és hírértéket tulajdonít ezen üzeneteknek, amik tovább növelik azoknak a létszámát, akiket elérnek ezek az üzenetek. Továbbá a média reakciója Trump követőinek szemében igazolja a saját táboruk fenyegetettségének meglétét.

Nézzük meg mi a helyzet a szociális médiában ilyen téren a hazai politikusok terén, néhány példával illusztrálva. Orbán Viktor Facebook oldala bár több mint félmillió követővel rendelkezik, többnyire csak hivatalos, formális eseményekről ad hivatalos tájékoztatást egy-egy magyar és angol nyelven íródott tőmondattal leírva. Hiányzik a személyesség, az üzenet és a vízió. Vona Gábor és Botka László Facebook profilján több első szám első személyben íródott poszt található és ezek többsége valamilyen politikai állásfoglalást tartalmaz (videók, vélemények). A kezdetleges személyes hangvétel, azonban itt csak kevésbé konzisztens és kevésbé fokuszált üzenettel és következetlen felépítéssel társul. Wintermantel Zsolt (Újpest polgármestere) Facebook oldalán elsősorban olyan róla készült hétköznapi képek, és az újpesti aktuális eseményekről írt ajánlói, képei találhatóak, amik jól kifejezik a polgármester személyes és közvetlen kapcsolatát a közönségével. Emellé azonban nem társul egy jól kifejtett üzenet vagy jövőkép sem.

Véleményem szerint összességében Donald Trump Twitter jelenlétének a sikere négy fő elemből áll: személyes / közvetlen hangvétel, a politikai térben való elhelyezkedés, következetes jövőkép és egy jól felépített, következetes formai szerkezet. A magyar politikusoknak szerintem ezen tényezők mentén kellene felépíteniük az online médiában vett jelenlétüket a saját magukról alkotott kép kialakítása során.

Források:

How Donald Trump Answers A Question

https://www.youtube.com/watch?v=_aFo_BV-UzI

How (And Why) Donald Trump Tweets

https://www.youtube.com/watch?v=geEVwslL-YY

http://index.hu/kulfold/2017/05/31/oriasi_dilit_inditott_el_trump_a_tokeletesen_elbenazott_twittjevel/

https://twitter.com/realDonaldTrump

https://www.facebook.com/orbanviktor/?fref=ts

https://www.facebook.com/drbotkalaszlo/?fref=ts

https://www.facebook.com/vonagabor/?fref=ts

https://www.facebook.com/wintermantel.zsolt/?pnref=story

Horvath Noemi

Intézményi közgazdaságtan órán azt tanultuk, hogy körülbelül 75 év kell ahhoz, hogy egy társadalomban megszilárduljon az új gazdasági-politikai berendezkedés. Magyarország még messze jár ettől, de a már szavazóképes Y generáció határozottan új szemléletmódot képvisel. Üde színfoltként jelent meg a Momentum Mozgalom a magyar politikai palettán. A magát új politikai generációként aposztrofáló ellenzék, olyan méretű megmozdulást tudott produkálni, hogy a nevük hallatán én is egyből a Pilvax kávéházban éreztem magam. A támogatottságuk azonban nem igazán akar növekvő tendenciát mutatni.

Nem áll még készen Magyarország az értelmiségi fiatalok mögé állni vagy a Momentum csinál valamit rosszul? Valószínűleg mind a kettő, de bízzunk benne, hogy csak a második. Egy épphogy csak párttá kiáltott mozgalom esetén el lehet és el is kell fogadni a bizonytalankodást, a bakikat és a meggondolatlanságot (ha politikáról van szó, hihetetlen a toleranciaküszöbünk), de az Origo-s botrány fölött nehezen megy el az ember szó nélkül. Véleményem szerint nem csak meggondolatlan, de teljesen felesleges lépés volt az Origo székház letámadása. Meggondolatlan, mert a felháborodáson kívül mást úgysem tudtak volna elérni vele és felesleges, mert az új generációt nem ez érdekli. A (szabad és fejlett) világ eljutott arra a szintre, hogy a kormány a hagyományos sajtószabadság korlátozásának ellenére, nem tud gátat szabni a véleménynyilvánításnak. Az internet és a közösségi média határtalan platformja lehetőséget kínál bármilyen vélemény megosztására a nagyvilággal cenzúra nélkül. Aki nem akar, az nem olvas kormány közeli sajtót, vagy legalább próbál több forrásból tájékozódni.

Sajnálatos, ami az Origóval történik, de az ehhez hasonló gerilla akciókkal nem fog több támogatót szerezni a Momentum. Amire koncentrálnia kéne, az a hiányzó víziója. A honlapjukra látogatva sablonos jövőképbe botlik az érdeklődő. Lehet, hogy ez eddig működött, de, ha tényleg a 21. századi embert akarják meggyőzni, akkor sokkal többre lesz szükségük. Értem, hogy értelmiségi, értem, hogy fiatalok, de akkor halljuk azt a Nemzeti Dalt!

https://momentum.hu/

http://24.hu/belfold/2017/05/18/itt-a-momentum-videoja-az-origos-latogatasrol/

Marko Emese

Mint ahogy korábbi bejegyzésemből kiderült, Theresa May brit miniszterelnök mindenkit megdöbbentő bejelentést tett, júniusra választásokat írt ki. Az előző bejegyzésemben ismertettem, hogy mégis miért merte meglépni ezt a merészt lépést és miért kedvező a jelenlegi helyzet pártja és saját maga számára. De nézzük csaknem 1 héttel a választások előtt hogy áll a miniszterelnök-jelölt?

Theresa May kampánycsapata úgy döntött, hogy a kampány középpontjába magát Theresa Mayt állítja. Úgy látszik, hogy ez a stratégia kifizetődni látszik, hiszen a választási kampány első hetében magasan a miniszterelnök vezeti a médiaszereplések listáját. Sikerét jelzi az is, hogy a Top 10-es lista negyedik helyét férje foglalja el a médiában való megjelenések száma alapján. Érdekes, hogy a párt kampányában, teljes mértékben a vezetőjére fókuszál. Illetve nagy erőssége a kampánynak, hogy May tudja is a központi szerepét használni; a lakosság úgy érzi, hihet a miniszterelnöknek, az egyik választót idézve Theresa M. „egyenesen hozzád szól”. Ennek eredményeképpen Theresa M. neve sokkal többször kerül említésre, mint a párt neve, valamint a pártot is sokszor csak „Theresa csapata” néven említi a média. A kampány fő vezérvonala emellett a Brexit, amely egyelőre úgy tűnik, hogy meggyőzi a lakosságot is. A kampány első hetében végzett kutatások is azt igazolják, hogy a megválasztott stratégia sikeres. Több választópolgár megkérdezése után elmondható, hogy az emberek általában nincsenek tisztában a párt részletes programjával és sokszor még a párt helyi jelöltjével sem. Az egyetlen döntő okuk a választásra, az May személyisége és fellépése.

Ezen túl a stratégia részét képzi a „strong and stable” szlogent is népszerűsítő brosúra, amely May fényképével van tele. Ki kell emelni itt is, hogy a pártról illetve a képviselőkről nem esik szó. Érdekes viszont még, hogy bevonják az amerikai elnökválasztást is példáként. Arra intik a választókat, hogy menjenek el szavazni, nehogy itt is, mint Trump esetében a „sokkoló nyereség” következzen be. Ezentúl, May személyes levelet ír a választóknak, amelyben a Brexit kérdéskörét taglalja és kéri a választókat, hogy támogassák pártját.

Mindezek tükrében tanulságos lehet a jövőre nézve, hogy a választott stratégia illetve a May kultusz kiépítése ismét nyeréshez segíti-e a jelenleg is kormányzó pártot vagy a közelmúltban történt választásokhoz hasonlóan, meglepetésszerű eredménnyel zárul a kiírt választás.

Források:

http://www.huffingtonpost.co.uk/entry/theresa-may-media-first-week-election-campaign_uk_5915b9c8e4b0031e737d0e70

https://www.theguardian.com/politics/2017/may/13/tory-candidates-play-second-fiddle-to-theresa-may

LR

A hazugság lényegében valótlanság állítása félrevezetés céljából. Egyes tanulmányok szerint a hazugság az ember egyik legősibb ösztöne. Hogy fér össze a valótlanság és az egyik legősibb ösztön? Az egyszerű válasz akár az evolúciós mechanizmusok analógiája is lehet: fennmaradás – inkább: bizonyos előnyök - szempontjából. Sokszor a „fennmaradáshoz” a könnyebb utat választjuk.

Donald Trump egyszerre hozott mennyiségi és minőségi váltást a politikai hazugságok világában az amerikai statisztikák szerint. Trum nyilvános kijelentéseinek 4%-a igaz teljes mértékben, 70%-a pedig hazugság. Persze a statisztikai adatokra is el lehet mondani majdnem ugyanezt, azonban, ha megközelítőleg szemrevételezzük az arányokat, nem túl bíztató a látkép. A politikában szinte már elfogadott a hazugságok jelenléte, azaz leginkább tehetetlenül legyint az átlagember. Azonban szembetűnő az, hogy van-e rendszer a hazugságok mögött, vagy sem.

Sokak szerint Trump spontán, lényegtelen apróságokban, szinte már-már a puszta élvezetért hazudik, s láthatóan nem érdeklik a következmények. Egyes kutatások és cikkek szerint a „világ legnagyobb hatalmú embere” kényszeres hazudozó, s ez őt egyáltalán nem érdekli. Egy friss ausztrál kutatás szerint, ez azonban a lojális híveket nem téríti el:

• szinte bármit elhisznek, ha azt Trump mondja
• ha Trumpot szembesítik adott állításának hamis voltával, az nem változtat az elnökbe vetett bizalmukon
• a cáfolatot hamar elfelejtik, s ismét Trump állítását fogadják el újra tényként

Az, hogy az ember ilyenkor láthatóan irracionálisan viselkedik, s szinte minden mást figyelmen kívül hagyva a hazugságnak kezd hinni, a kognitív folyamatokkal lehet magyarázni. Ha először meghall valamit az ember, azt először igaznak veszi, hogy később összevesse tudásával és tapasztalataival; azaz a második körös verifikáció után dől el, hogy amit hallott, igaz vagy hamis állítás számára. Mivel az első folyamat automatikus, a verifikáció pedig idő- és energiaigényes, ezért könnyű megzavarni benne az embereket. Emellett pedig pár pszichológiai jelenség is erős faktorrá válik (pl. kognitív disszonancia), melyek által preferáltal elhisszük az adott hazugságokat adott kontextusban, melyek megnyugtatóbban az igazságnál.

Erre, ahogyan a narratívákra is, tudatosan építenek a politikusok különböző kampányok vagy kommunikációs eszközök által. Mivel egy adott politikus, politikai párt adja az inputot, ezért ők vannak előnyben a befogadóval szemben. Lényegében ez Trump taktikája is: mindig ő irányítja az inputokat, az információk felett lényegében ő „uralkodik” az amerikai példában – s ezen analógiára más országokban is lehet példákat hozni. Így tehát, érthetően egyre nagyobb az igény a független médiumokra és az olyan platformokra, melyek a valós és igaz információk felkutatását tűzték ki elsődleges célként; amellett, hogy felhívják az emberek figyelmét a racionalitás fontosságára a csapdák, valótlan állítások és manipulatív narratívák elkerülése végett. 

Hivatkozásjegyzék:

http://index.hu/tudomany/2017/04/04/a_sok_hazugsag_kolonizalja_az_elmet/

http://index.hu/tudomany/2016/12/01/trump_szo_szerint_kozelebb_hozza_a_vilagveget/

http://www.politico.com/magazine/story/2017/01/donald-trump-lies-liar-effect-brain-214658

Húnfalvi Krisztina

Tudjuk, hogy az etikett a társadalmi viselkedési szabályok összessége, és azzal is tisztában vagyunk, hogy minél magasabb hierarchiai szinteken gondolkozunk, annál inkább lesz releváns és elvárt.

De mi a helyzet a politikával? Mondjuk a kabinetülésekkel vagy parlamenti felszólalásokkal és az ottani véleménynyilvánítás módjával? Lehetséges, hogy az etikett elavult a politikában?

Amikor a Házelnök sértésnek veszi a tegeződést és büntetést szab ki – amit a többség meg is szavaz -, akkor véleményem szerint érdemes felvetni ezeket a kérdéseket, hiszen egyre gyakoribb jelenségről beszélünk.

Jómagam abszolút etikett-párti vagyok, mindig is csodáltam az etikett és a protokoll eleganciáját és úgy gondolom, hogy annak betartása a másik fél részéről is ugyanennek a szabályrendszernek a figyelembevételét feltételezi, teljesen jogosan. A 21. században persze érthető, hogy az emberek nem akarják korlátozni magukat a véleményük kinyilvánítását illetően, ezt pedig egészen addig megtehetik, amíg egy másik személyt ezzel nem korlátoznak a saját jogai gyakorlásában.

Transzparensek feltartása önmagában nem tartozna az utóbbi kategóriába, nyilván a tartalmat tekintve lehet aggályos Szél Bernadett esete is. Persze a figyelem felkeltésére és a köztudatba bekerülni tökéletesen alkalmas marketingeszközről van szó, hiszen egy mindennapos parlamenti felszólalás még a politikát valóban nyomon követő állampolgárok látóterének is csak perifériáját súrolja. Tehát marketing szempontból a „botrány” tökéletes, az üzenet figyelmet kap és szinte mindegy, hogy negatív vagy pozitív a visszahang, a lényeg, hogy van.

De talán érdemes nem elfelejteni, hogy a protokoll és az etikett a kölcsönös tiszteletről szól, ami valljuk be, egy-egy ilyen alkalommal a legkevésbé sem látszik. Ugyan a tendencia azt mutatja, hogy ezek az értékek az életünk minden területén csökkenni látszanak, és könnyen lehet, hogy naiv gondolat azt remélni, hogy még visszatérhet valódi értékként a közéletbe.

Mindenesetre reménykedni mindig lehet.

Forrás:

http://index.hu/belfold/2017/05/30/tizenket_kepviselo_kaphat_buntetest_kedden/

http://index.hu/belfold/2017/05/30/mszp_parbeszed_parlament_buntetes/

http://index.hu/belfold/2017/05/29/szel_bernadettek_felmutattak_putyin_fejet_a_parlamentben/

Anonimka

Május 25-én Brüsszelben, a NATO új központjának átadása keretében rendezett állam- és kormányfői programok egyike volt a házastársak számára szervezett közös múzeumlátogatás Mathilde, belga királynővel. Az eseményen egy szokatlan -- a média által később történelmi értékűre emelt -- fénykép is készült, melyen több first lady, illetve egy first gentleman is látható -- a luxemburgi miniszterelnök azonos nemű házastársa. A fotó mindössze azért alakult így, mert Luxemburg új családjogi törvényének köszönhetően a first lady-k közé került a férfi, aki hivatalos programján kísérte közjogi funkciót betöltő férjét. A sajtó számára ugyanakkor ez kiemelkedő jelentőséggel bírt, és a brüsszeli székház-megnyitóval kombinált NATO csúcs egyik legnézettebb termékét produkálta, melyet számos nemzetközi hírportál és közösségi oldal közölt. Ha úgy vesszük, a jelenség akarva-akaratlan a hagyományosan “kemény” hatalmi struktúrákra alapozó (hard power), mindazonáltal a nemzetközi politika változásaira reagálni, magát megújítani képes katonai szövetség puha (soft power) eszközévé vált, egyfajta politikai szexepilt sugározva. Az esemény és a róla készült képek megosztásának módja ugyanakkor már az alkalom szülte soft power termék professzionális felhasználására utal, mellyel politikai tőkét, következésképp további szavazatokat lehet gyűjteni -- vagy veszíteni -- a tagországokban. Történetesen még az egyre inkább autoriter és diktatórikus, a politikai iszlám felé forduló Törökország is “európaibb” arcát mutathatta a nyugati közvélemény felé -- a török reakciók értékelését most mellőzzük --, miután az atatürki államberendezkedéssel éppen szakítani próbáló elnökének hagyománytisztelő és vallásos muszlim asszonyként öltözködő házastársa is bátran fényképezkedett luxemburgi kollégájával. A hard power, tehát alapvetően egy ország vagy szervezet gazdasági, katonai erején alapuló érdekérvényesítő képesség így esetünkben -- mint az elmúlt évek során valamelyest maga a NATO is -- bepuhult. Aki pedig a hasonló jelenségeket a jövőben felismeri és képes tudatosan, esetleg tervezetten használni -- bekeményíthet...