Közgázos MSc diákok blogbejegyzései

Polmark

Polmark

A „nagy” kérdés: vasárnap nyitva vagy zárva?

2016. április 26. - rbraun

Chikán Zsombor

Általában az ilyen kérdésekkel kapcsolatban nem szeretek radikálisan, pezsgő, fröcskölődő fanatizmussal álláspontot foglalni és ezzel a kérdéssel kapcsolatban is, főiskolai hallgatóként, próbálok valahogy a tribünről az események forgatagára tekinteni.

Az első kérdés, amivel általában elkezdődik minden ezzel kapcsolatos vita, hogy miért? Miért fontos, hogy vasárnap zárva legyenek a „hiper-szuper market”-eink?

A CBA-elnök, ezt válaszolta: „Ahogyan azt korábban számos fórumon hangoztattam, több fontos szempont miatt kedvezőnek tartottam a vasárnapi nyitvatartás korlátozását, mely a több tízezer kereskedelmi alkalmazott számára megteremtette a pihenés, a családi együttlét lehetőségét.[1] Ezt és ehhez hasonló érveket sorakoztatott fel a legtöbb „zárva-párti” hangadó. Tehát akkor arra kellene következtetnem, hogy a „dohány-mutyi” fogalmának megteremtői kifejezett odaadással és atyai gondoskodással tekintenek minden magyar választó polgárra. Természetesen kijelentésem direkt kapott passzív-agresszív hangsúlyt, hogy a vitát el lehessen indítani. Kívülről tekintve erre a döntésre és utólag „A Párt” által közre adott adatokat vizsgálva az kiderülhet számunka, hogy a kiskereskedelmi szektor, a kisvállalkozások eredményessége növekedett, hiszen a kitétel, miszerint a tulajdonos vagy közvetlen rokona dolgozhatott vasárnap az a családi vállalkozásoknak kedvezett. De a sokat vitatott keresletnövekedés és ezzel együtt a gazdasági növekedésnek ez mennyiben segített? Az én olvasatomban ez az ügy egyszerre próbálta építeni a kkv szektort és sok hangadó szerint a családdal eltöltött órák számát (amivel kapcsolatban vannak kétségeim), miközben sok létminimum alatti dolgozó embertől vették el azt a kis pénzkereseti lehetőséget is. Itt felmerülhetne a kérdés, hogy ez melyik társadalmi osztály számára kedvező döntés, illetve, hogy mennyiben tágítja továbbra is az alsó és felső réteg közötti szakadékot a vasárnapi zárva tartás, az viszont biztos, hogy próbálták a kevés gazdaságilag is helyt álló ész érv mellett, kifejezetten szép és megkapó, drámai köntösbe bújtatni ezt a témát.

Viszont az egyre csökkenő népszerűségnek örvendő kormánypárt húzott egy számomra váratlan lépést és megelőzték az egyre csak hömpölygő „népharagot”. Legjobb védekezés a támadás elvén, bár nem túl szívesen, de visszavonták a vasárnapi boltzárat. Kijelentették, hogy ez egy sikeres projekt volt, de ők értünk, a magyarokért vannak és ha a hangos többség úgy látja, hogy vasárnap is fogyasztani akar, akkor mostantól újra megtehetik.

Véleményem szerint ez nem volt egy rossz kezdeményezés, mert az irány jó volt. Segíteni kell a kkv szektort is, hogy végre európai szinten legyünk, viszont egy amúgy is ennyire kérdésesen demokratikus környezetben nem diktatórikus határozatokkal és kötelező szabályokkal kellene tevékenykedni, hanem lehetőségeket teremteni, mely környezetben az ügyes vállalkozó eredményesen tud működni. Összességében számomra ez nem egy életbevágó kérdés, de beszélni kell róla, hiszen nagy kavarodást okozott a vasárnapra tervezett program lehetőségek korlátozása. De újra teljes értékű a vasárnapi programok palettája, viszont én még nem tudom, mit csináljak, bár nagyon vonzó az akciós sajtos párizsi.

 

 

[1] http://hvg.hu/kkv/20160418_cba_elnok_zarva_tartana_boltokat_vasarnap, 3. bekezdés

A bejegyzés trackback címe:

https://polmark.blog.hu/api/trackback/id/tr558665034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása