Közgázos MSc diákok blogbejegyzései

Polmark

Polmark

Közszereplők a politikában, kinek éri meg?

2017. május 31. - rbraun

 

José Mourinho

 

Egyre több celeb, énekes vagy színész vállalja fel nyilvánosan politikai szimpátiáját, egyre többen segítik kedvenc pártjuk népszerűsítését. Teszik ezt annak ellenére, hogy ezzel sokak ellenszenvét is kiválthatják.

 

2002 óta megfordult a trend a szimpatizáns sztárok körében, nem véletlenül: míg korábban a baloldali hírességek dominanciája volt jellemző, 2010-re a Fidesz teljes sztárcsapatot gyűjtött maga köré. Ma pedig már nincs párt hírességek nélkül. A Jobbik lett most leginkább szimpatikus a celebeknek, aminek több oka is van. Korosztályban is közelebb állnak egymáshoz, valamint erősödik is a párt. Megfigyelhető, hogy akik erősödnek, ott előkerülnek az eddig „bokorból figyelő” celeb szimpatizánsok, míg a gyengülő pártok mellől inkább háttérbe vonulnak.

A tapasztalatok szerint egyes művészek rajongói nem igazán örülnek annak, ha kedvenc színészük vagy énekesük leteszi a voksát valamelyik politikai párt mellett. Mindez a nyugati demokráciákban bevett szokás. Barack Obama elnöki kampányát például Katy Perry haknizta végig.

 

Nézzük végig a magyar hírességek választásait:

Fásy Ádám a Fidesz rendezvényein szokott haknizni, állítása szerint nincs is más párt Magyarországon, csak a Fidesz, így nem is érti azt a kérdést, hogy dilemmázott-e azon, hogy megjelenjen-e egy politikai párt rendezvényén…

Szabó Győző 2010-ben az LMP-t segítette.

Usztics Mátyás színész a Jobbik Magyar Gárdájának alapításában segédkezett.

Fábry Sándor a Fidesz felé húzott.

Az elmúlt években elég sok hazai híresség döntött úgy, hogy szerencsét próbál a politikában a népszerűségvesztéstől való félelmüket sutba dobva:

Vágó István a DK-val borult össze. A műsorvezető a DK képviselőjelöltjeként indult a XII. kerületben. Végül 29, 46 százalékot gyűjtött, de ez kevésnek bizonyult.

Doszpot Péter, egykori sztárzsaru az MSZP parlamenti képviseletét is elvállalta.

Bálint Antónia Fidesz színekben indult az önkormányzati választásokon, de nem jutott mandátumhoz.

Nemrég pedig Dopeman indult a Magdolna negyed időközi választásán MSZP színekben, de ő sem járt sikerrel.

Batiz András szerkesztő-műsorvezető volt. 2004-2006 között kormányszóvivőként dolgozott.

Pálffy István a Tények egykori arca KDNP-s képviselő lett, majd hosszú évek parlamenti munkája után végül őt nevezték ki a dublini magyar nagykövetnek.

Staller Ilona Anna, vagyis Cicciolina, ex-pornós. Ő még a nyolcvanas évek végén került be a római parlamentbe. Később a magyar parlamentbe is próbált bekerülni 2002-ben, valamint Milánóban is indult az önkormányzati választásokon, de ezek már sikertelen próbálkozások voltak.

A pártok és a celebek közötti együttműködés elméletben mindkét félnek megéri. Állítja sok szakértő.

 

De valóban megéri a celebeknek? Én ezt nem látom ennyire egyértelműnek. A hírességek szakmai tekintélyükkel, hitelességükkel rajongóikat hozhatják a párt közelébe. A legnagyobb előnyük, hogy ismert emberek, a pártoknak nem kell felépíteni a jelöltet, hiszen már mindenki ismeri, mindenkinek van egy személyes véleménye az adott celebről. Az ő kiállásuk valóban a szimpátiának/pártprogramnak/jóravaló vezetőnek szól. Tehát a pártnak mindenképp jó. De fordítva? Amennyiben elbuknak, úgy a rajongótáboruk is fogyatkozhat, a „mézescsuporhoz” sem kerülnek oda. Fábry virágzásának a kora az RTL-es időkben volt. Sorra döntötte a nézettségi rekordokat, pedig már akkor is Fidesz szimpatizánsként jelent meg alkalmanként a Napkeltében, akkor még ellenzékinek számított. Ahogy átkerült az MTV-hez a nézettsége töredékére esett vissza és azóta is csökken, közel sem érdekelt annyi embert már a Gyurcsányos egysíkú poénjai, pedig a műsor struktúráját tekintve nem sokat változott. Persze lehet, hogy pénzben többet vesz fel, de a rajongótábora össze sem hasonlítható az RTL-es időszakéval. Egyébként én is meguntam az ilyen humorait még az RTL idejének vége felé, nem követtem többet műsorát. Ugyanez a helyzet Pataky Attilával és Kovács Ákossal, akinek a dalaira nem vagyok kíváncsi a politikai befolyásoltságuk miatt. Igaz rengeteg embert ez nem érdekel, de rám így hatott. Viszont kicsit felmentve magam, hogy előítéletes vagyok a fideszes celebekkel szemben, Nagy Feró minden évben kötelező program nálam május 1-jén.

 

 

Forrás:

 

http://hvg.hu/napi_merites/20101008_politika_hiressegek_partok

http://www.borsonline.hu/velemeny/velemeny-balna/88459

http://www.borsonline.hu/celeb/nem-jott-be-a-politika-a-magyar-celebeknek/88466

http://www.borsonline.hu/celeb/palffy-kallai-schwarzenegger-celebek-a-politikaban/130123

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://polmark.blog.hu/api/trackback/id/tr8412555185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása