Közgázos MSc diákok blogbejegyzései

Polmark

Polmark

Donald Trump elnökségének első 100 napja, az ígéretek és a valóság

2017. május 18. - rbraun

Patricia Krcsma

Donald Trump elnökségének első 100 napos programja, az alábbiakat tartalmazta:

  • A kongresszusi képviselők újraválaszthatóságának korlátozása
  • A szövetségi alkalmazottak körében a munkaerőfelvétel befagyasztása (kivéve katonai, közbiztonsági és közegészségügyi területek)
  • A „minden új szabállyal két meglevő szabályt el kell törölni” törvényalkotási elv
  • Minden volt Fehér Házi és Kongresszusi tisztségviselőnek 5 évre szóló eltiltása a lobbitevékenységekről
  • Tartós tiltása, hogy a Fehér ház tisztségviselői külföldi kormányzatok számára lobbizzanak
  • Teljes tiltása, hogy külföldi lobbisták pénzt gyűjthessenek amerikai választásokra

Nézzük, az előbbiekből eddig mi valósult meg:

Szakértők szerint az első száz nap kritikus időszak, hiszen a kongresszus ilyenkor hajlamos engedményeket tenni, mert az elnökök mandátumuk elején a legnépszerűbbek. Trump esetében azonban úgy tűnik, más a helyzet.

Ugyan nagy tervekkel vágott bele a kormányzásba, viszont több fontos ígéretével is a falba ütközött: 

  • Nem tudta lecserélni elődje egészségbiztosítási reformját, az Obamacare-t, amit megválasztása utáni első napon akart visszavonni.
  • Megtiltotta ugyan a beutazást egyes muszlim országokból az Egyesült Államokba, de intézkedését a bíróság hatályon kívül helyezte.
  • A teljes bevándorlási tilalom ötlete sem aratott osztatlan sikert, sok amerikai nagyvárosban kiálltak a menekültek mellett.
  • A legnagyobb meglepetést Trump a külpolitikában okozta, amikor a közvetlenül is beavatkozott a szíriai polgárháborúba annak ellenére, hogy a kampánya során még támadta ezt a gyakorlatot.

Véleményem szerint Trump eddigi intézkedései aggodalomra adnak okot, kezdve az Észak-Koreához vezérelt figyelmeztető anyahajóktól, a szíriai bombázásokig, mert félő, hogy a köztudottan semmilyen kormányzói tapasztalattal nem rendelkező a cselekedetei által kirobbanthatja a 3. Világháborút. De bízom a tanácsadóiban, hogy ez nem fog megtörténni.

Források:

A bejegyzés trackback címe:

https://polmark.blog.hu/api/trackback/id/tr8012513807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása