Szűcs Krisztina
Az elmúlt hetekben a pedagógus megmozdulások és tüntetések kapcsán gyakran elhangzott a vezető politikusok kritikáiban, hogy nem helyes, ha bevisszük a politikát az iskolába, nem helyes, ha a gyerekeket toljuk magunk előtt, nem helyes, ha az iskolát használjuk polgári engedetlenség színhelyének. (Lásd: médiában megjelent cikkek, nyilatkozatok pl. https://oktatas.atlatszo.hu/2016/03/15/marcius-15-pedagogus-tuntetes-percrol-percre/ http://pestisracok.hu/ifj-lomnici-erdekukben-all-beszivarogtatni-a-politikat-az-iskola-falai-koze/)
Ezekkel a véleményekkel azért vitatkozom, mert a politikát nem kell bevinni az iskolába, az ott van, tagadhatjuk, de mindig is ott volt. Értem én, hogy ez a gyermekekre, a tanulóifjúságra értendő, őket nem szabad bevonni a harcokba, ne osszuk meg velük a véleményünket, ne foglaljunk állást bizonyos kérdésekben, ne agitáljunk pártok mellett, vagy ellen. Csak meg kell nézni a gyerekek tankönyveit! A politika része az oktatásnak, része, mert a tananyagokban ott van a történelem, tanítanak etikát, erkölcstant, hittant, érintenek filozófia-, állampolgári-, gazdasági-, közgazdasági ismereteket. Ezek pedig politikai összefüggések nélkül nem érthetőek meg.
Ha azt állítjuk, hogy a politika=marketing, a marketing=politika, akkor a marketing is ott van az oktatásban. A kicsit is magára adó intézmény rendelkezik marketing stratégiával. Az iskolák nem vállalkozások, de mégiscsak a piac szereplői. A nevelési, oktatási intézményeket is menedzselni kell, a marketing itt eszköz és nem cél.
(Huftesz Mihály: Iskolafejlesztés és marketing
Szabóné Szél Julianna-Szontagh Pál: Iskolamarketing a gyakorlatban)
A kérdés nagyon sokoldalú, egy elemét azonban kiemelhetjük. Ez pedig a HARC a gyermekekért. Folyton halljuk, hogy a magyarországi gyermeklétszám jelentősen és folyamatosan csökken. Megnéztem az adatokat, az általános iskolába járók száma pl. 2001/2002-ben 944 ezer volt, 2012/2013-ban már csak 743 ezer. (KSH adatok).
Mit tesznek az iskolák? Mindent bevetnek. A városokban lévő intézmények azért, hogy hozzájuk minél többen iratkozzanak be, s ne csak a kötelezően kijelölt körzetükből, a falvakban pedig a körzetesítés, az összevonás, a megszűnés ellen küzdenek. A találékony vezetők és tantestületek előkészítőket, rajzversenyeket, sportprogramokat hirdetnek. Folyamatosan tartják a kapcsolatot az óvodákkal, nyílt napot tartanak, bemutató órákat szerveznek. Csokorba kötik az eredményeiket, a szakmai sikereket, néha kissé eltúlozva az épület adottságait, felszereltségét (Erre példa ide kattintva). Az iskola bemutatókon megismertetik a leendő elsősöket a tanítóikkal, ez azért fontos, mert elterjedt szokás, hogy sok szülő tanítót választ és nem iskolát. Ilyen esetben még attól sem riadnak vissza, hogy egy évvel elhalaszttassák gyermekük iskolába lépését, vagy átjelentkezzenek egy másik lakcímre, ami a kiválasztott nevelő, vagy iskola körzetébe tartozik. Eddig ezt hallgatólagosan mindenki tudta, sőt az iskolák maguk is ezt súgták a szülőknek titokban. (Azt olvastam, hogy ez ügyben az idei beiratkozáson már szigorítások lesznek.) Képességek szerinti, differenciált, egyénre szabott tanítás meghirdetésével is sok tanulót lehet nyerni. Mi ez, ha nem tudatosan felépített marketing, szervezés, piacelemzés, kapcsolati viszony?
Elgondolkodtam, hogy kell-e mindez? Szükséges-e, hogy az iskolák ilyen harcot folytassanak? Véleményem szerint végre inkább olyan oktatáspolitika kellene, amely egyenlő esélyeket biztosít, s nem hagyja magára mindennapos gondjaikkal az intézményeket, kistelepüléseket, régiókat, hátrányos helyzetűeket
