Közgázos MSc diákok blogbejegyzései

Polmark

Polmark

Arról beszélünk, amiről akarják, hogy beszéljünk

2016. április 28. - rbraun

Skylark

2015. márciusában a vasárnapi boltbezárások kapcsán jutott el hozzám Sarkadi Zsolt újságíró cikke, amelyben azt tárgyalja, hogy az egyes kormányintézkedések valójában milyen kommunikációs és manipulációs funkcióval bírnak. Mikor néhány héttel ezelőtt visszavonták a jogszabályt, újraértelmeztem az olvasottakat, főleg annak egyes aspektusait. A cikkhez kapcsolódó linket bejegyzésem alján mellékelem.

Magyarország kormánya 2015. március 15-étől elrendelte, hogy zárjanak be a boltok minden vasárnap azokat az egységeket leszámítva, amelyek árusítótere 200 négyzetméter alá esik. Habár a KDNP igyekezett az intézkedésbe vetíteni bizonyos vallási megfontolást, ezzel a kormány nyilvánvalóan hadat üzent a plázák és a külföldi hátterű hipermarketek ellen. Természetes, hogy a mind jogszabály,  mind annak pár héttel ezelőtti visszavonása ellentétes reakciókat váltott ki a lakosságból. Míg a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete tüntetéseket visional a visszavonás miatt, addig a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége érthető lépésnek tartja azt. Arról máig is folynak a viták, hogy az intézkedés valójában stimulálta a gazdaságot, vagy éppen ellenkezőleg, az viszont biztos, hogy a lakosság nagyobb részét (akiket a boltzár frusztrációval töltött el) pozitívan érintette a jogszabály eltörlése.

A vasárnapi boltzárnak azonban sokkal inkább kommunikációs értelme van, mint gazdasági. Sarkadi Zsolt szavaival élve “a magyar állam ismét megüzente lakóinak, hogy az emberek márpedig ki vannak szolgáltatva az államhatalmat gyakorlók akaratának”.  A kormány a bevezethető és eltörölhető “apróságok” mentén kommunikálni kíván a lakossággal és manipulálni azt, hogy hogyan beszéljen azzal kapcsolatban. Mikor ugyanis elveszti uralmát a kitiltási botrányok felett, pont kapóra jön egy nyilvánvalóan felháborodást keltő netadó, amikor meg az ország belpolitikai helyzete válik nevetségesen sanyarúvá, jól jön egy boltbezárás-boltkinyitás kombó. Ilyenkor felháborodunk, tiltakozunk, de leginkább beszélünk arról, amiről azt akarják, hogy beszéljünk. Hogyan is szabadulhatnék a gondolattól, hogy míg mi (kivételesen) örvendezünk egy intézkedés kapcsán, a színfalak mögött megint valami turpisság készül.

 

Felhasznált irodalom:

 

1.     444.hu
Utolsó letöltés: 2016. 04. 16.
http://444.hu/2015/03/16/a-vasarnapi-zarva-tartas-es-a-brokerleckeztetes-megigazibb-ertelme/

2.     Az ATV hivatalos honlapja
Utolsó letöltés: 2016. 04. 16.
http://www.atv.hu/belfold/20160411-csepreghy-kommunikacios-csatat-vesztett-a-kormany

3.     Hajdú Online
Utolsó letöltés: 2016. 04. 16.
http://www.haon.hu/vasarnapi-pihenonap-a-vallalkozasok-kepviseloi-ertheto-lepesnek-tartjak-a-jogszabaly-visszavonasat/3043346

4.     Az ATV hivatalos honlapja
Utolsó letöltés: 2016. 04. 16.
http://www.atv.hu/belfold/20160411-a-vallalkozasok-kepviseloi-ertheto-lepesnek-tartjak-a-jogszabaly-visszavonasat

5.     Origo.hu
Utolsó letöltés: 2016. 04. 16.
http://www.origo.hu/itthon/20160413-demonstraciora-keszulnek-kereskedelmi-dolgozok-vasarnapi-boltzar.html

A bejegyzés trackback címe:

https://polmark.blog.hu/api/trackback/id/tr798669428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása