Közgázos MSc diákok blogbejegyzései

Polmark

Polmark

"Hillary-ről pedig bizakodóan nyilatkozott"

2015. április 27. - rbraun

obama_dinner.jpeg

Újságírók, politikusok és hírességek gyűltek össze a 2015. 04. 25-én megrendezett White House Correspondents' Association éves vacsorájára. Az Egyesült Államok elnöke humorosra vette a figurát. Az emberek túlnyomó többsége értékeli a viccet, ráadásul egy ilyen eseményen a szórakozás lehetőségét is meg kell teremteni. Ezek ismeretében Obama egy új, kevésbé komoly énjét is bemutatta. Előadása során számos alkalommal tartott hatásszünetet, míg lelkes közönsége hódolt az előre jól kigondolt szórakoztató megjegyzéseknek. Rögtön az első az alelnök, Joe Biden mennyei vállmasszázsának nyugtató hatásait magasztalta és ajánlotta a szép számban összegyűlt vendégseregnek. Rögtön feloldotta a hangulatot és barátságos légkört teremtett. Majd a Castro fivérek üdvözlésén keresztül utalt a sokak által ellenzett Kuba-politikájára.

A komolyságot a humorral vegyítette, a még hátralevő elnöki teendői után, arról beszél, hogy megöregedett elnöksége alatt, míg feleségén nem fog az idő. Mindezek mellett az elnöksége alatt elért eredményeket sem felejti el megemlíteni, az egyre jobb gazdasági helyzetet, hogy 10-ből 9 amerikai biztosítva van egészségügyi rendszerben, illetve, hogy az ember mostmár az állásával együtt nem veszíti el az egészségbiztosítását, mindezért pedig hála az Obamacare-nek.

Egy elnökválasztással a nyakán nem volt könnyű dolga Obamának. Igaz, hogy ő maga már nem indulhat, de a demokraták közösségéhez híven egy ilyen széles réteghez eljutó esemény mindenképpen egy kihagyhatatlan kínálkozó alkalom a demokrata jelölek promótálására és természetesen a versenytársak negatív reklámjára egyaránt. A konkurencia elemzését Mike Huckabee-vel kezdi, akinek a hadsereggel kapcsolatos megnyilvánulásait emelte ki, és ismereteinek hiányát hangoztatta az adott témában. Mindezt megfűszerezte a saját magáról hallott negatív reklámmal, miszerint Michele Backmann – egy másik 2016-os republikánus jelölt – úgy nyilatkozott róla, hogy az idők bibliai értelemben vett végét Obama fogja előidézni. Ezen vádat értetlen mosollyal és félreérthetetlen testbeszéddel, fejcsóválálssal oldja fel.

Majd a viccet félretéve hangsúlyozza, hogy ő a munkájára koncentrál – ismét visszatér a komoly hangvétel, hiszen, ahogy mondja sokak számára mély bizonytalanságot rejt a jövő.

Ezután a legaktuálisabb témára tér vissza, ami kétségtelenül a 2016-os elnökválasztás és az ezzel kapcsolatos, már meglépett elhibázott próbálkozások. Ezekből hozott egy csokorral. Huckabee után Jeb Bush-sal folytatta, aki spanyol eredetűnek vallotta magát 2009-ben, csakúgy, mint mikor Obama amerikainak azonosította magát 1961-ben. Ted Cruz volt a következő, őt a nárcizmus magaslataiban festette le, mondván, úgy véli, ő a világ közepe.

Rick Perry szenátor következett, akinek azon nyilatkozatát idézte, miszerint Rick nem venne részt két azonos nemű barátja esküvőjén – amire a leszbikus közösség válasza az volt, hogy ez nem jelent problémát. Ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel egy viszonylag széles szavazói bázisra lehet hatni. Itt egyértelműen felfedezhető, hogy Obama szegmentált csoportokat céloz, a republikánusok iránt ellenérzést vált ki belőlük.

A funding-ra hivatkozva a következőket mondja. Rengeteg pénz gyűlt össze a végső republikánus jelölt promótálására. Obama azzal védekezett, hogy a középső neve Hussein, ez felmenti, hogy ő is hatalmas összegeket gyűjtött össze anno. Azonban az 1 milliárd dolláros összeg akkora, hogy sértő a jelöltre nézve, hogy ennyit el kell költeni ahhoz hogy megkedveltessék az emberekkel.

A demokrata jelöltekről is szól néhány szót. Bernie Sanders-ről úgy vélekedett, hogy általa egy harmadik Obama választás valósulna meg. Hillary-ről pedig bizakodóan nyilatkozott.

A következőkben a saját maga és a sajtó közti feszültség szemléltetésére egy újszerű és teljesen váratlan fordulatot vetett be, szerepjátékot játszott. Meghívta Luthert, a düh-fordítóját, aki mérges és kimondatlan gondolatainak adott hangot, természetesen itt is a komikusságot tűzve ki célul. A fordító megkérdőjelezte többek között a rendezvény hagyományának jelentőségét.

Végezetül pedig a média és újságírás által képviselt hatalomról beszélt, megemlékezve az elmúlt évben elhunyt neves újságírókról és azokról akik igazságtalanul kerültek börtönbe a világ különböző pontjain. Visszaterelve a szót az esemény apropójára, a tudósításra és újságírásra.

Obama most is megmutatta szónoki képességeit. 20 percben beszélt a kormányzása alatt megcélzott és elért eredményekről, párhuzamot állított politikusok között, reflektált őt ért negatív megnyilvánulásokra, kitért még hátralevő feladataira, mint az USA jelenlegi elnöke, mindezt úgy, hogy hangneme és stílusa könnyed és követhető volt, mind a szórakoztató, mind pedig a halálosan komoly részeken át. A várva- várt jövő évi választások témájával kapcsolatban elültetett a nézőközönség és hallgatók fejében egy-egy negatív képet az esélyesebb republikánus jelöltekkel szemben, s emellett néhány demokrata jelölttel is élcelődött, de érezhető volt, hogy velük kapcsolatban sokkal inkább lágy humorrol volt szó, mintsem nevetségessé tételükről (mint mondjuk Huckabee, vagy Jeb Bush esetén). Beszédében fellelhetőek a szegmentáció elemei (leszbikusok). Előkészítette a terepet Hillary számára. És mindezt az újságírás és zsurnalisztika ünnepélyes vacsoráján.

A bejegyzés trackback címe:

https://polmark.blog.hu/api/trackback/id/tr727401848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása