Közgázos MSc diákok blogbejegyzései

Polmark

Polmark

Elveszett az identitás, elveszett a Fidesz?

2015. április 08. - rbraun

fidesz_felso.jpegA múlt héten jelentette be a Fidesz, hogy beszüntetik a kommunikációs szakokat a felsőoktatási intézményekben, egyedül a Közszolgálati Egyetemen lesz elérhető önálló szak formájában.

2012-ben a kormány majdnem az egész felsőoktatást fizetőssé tette, kivéve néhány szakon és egyetemen hagyott államilag támogatott helyeket, ezzel az egyik legnagyobb szavazói bázisának kedvezett negatív értelemben. Ez volt a kormány, a Fidesz első rossz húzás a fiatalok ellen, aki a szavazó bázisának egyik legnagyobb húzóereje voltak. Amellett, hogy nagyon kedvezőtlen döntést hoztak, még a kommunikációja sem volt megfelelő a döntésnek, hiányzott a magyarázat, a döntés logikai oldalának a megmagyarázása. Ez a döntés meglátszott a 2014-es választási eredményeken is, ugyanis a Fidesz a vártnál kevesebb szavazatot kapott, de ennek ellenére sikerült megnyernie a választásokat, és a megszereznie a 2/3-os többséget.

Majd 2014 végén, miután megnyerték újból a választásokat, újabb botrányos döntést próbáltak meg átnyomni a szavazókon, mégpedig az internetadót, ami legnagyobb mértékben a fiatalokat, de nagyjából mindenkit érintett volna. De ezt a terméket, amit kínált a kormány nem vette meg a magyar nép. Tüntetések sorozat indult országszerte, és az Európai Uniónak is felkeltette a figyelmét Magyarország egyoldalú kormányzása.

Majd 2015. március 11-én a kormány bejelentette, hogy beszünteti a kommunikációs szakokat. Majd később pontosította a rosszul kommunikált tervezetet, hogy nem teljesen szűnnének meg a szakok, csak külön szakként nem szerepelhetnének az egyetemek, főiskolák által kínált szakok között, mivel állításuk szerint nem gazdaságos a működtetése.

A kormánynak ezen húzása újabb nem tetszéseke sorozatát indította el, egy újabb jele annak, hogy a Fidesz terméke, az irány és felfogás, amit képvisel egyre rosszabb irányba megy. Ez kiderül a legfrissebb 2014 eleji felmérésekből is, ahol jól látszik, hogy a Fidesz veszített a népszerűségéből és a fiatalok átpártoltak a Jobbikhoz. A Fidesz elvesztette az identitását, a mítoszát, aminek egyik legfőbb forrása a fiatalok voltak. A program, a termék, amit anno árultak már nem elég jó ahhoz, hogy megtartsák a fogyasztókat. És a párt másik terméke, maga a miniszterelnök, Orbán Viktor is kezdi elveszíteni a hitelességét ezekkel a döntésekkel, amik azok ellen irányulnak, akik segítségével megnyerték a választásokat.

Tehát miért érdekes, és fontos ez politikai marketing szempontból beszélni a Fidesz jelenlegi helyzetéről. A pártok terméke a program, amit el akarnak adni a fogyasztóiknak, azaz a szavazóiknak. Ez a termék, amit 4 éve, vagy tavaly még megvettek a szavazók, amire szavaztak ma már nem ugyanaz a termék, a szavazók, leginkább a fiatalok csalódottak. A Fidesz nyugatis, fiatalos identitás és felfogás ma már nem állja meg helyét. A párt, a kormány másik fő terméke, ami maga a miniszterelnök, az elmúlt időszakban hitelét vesztette, és a „nép fia”, „egy közülünk” imázsból a diktátor imázsba avanzsált. Tehát a Fidesz egyik legnagyobb problémája marketing szempontból ez, hogy a termékét nem akarják többé megvenni a fogyasztók, a fogyasztók általi elvárások nem találkoznak a párt által feltételezett elvárásokkal, nem találkoznak a fogyasztóik vágyaival, igényeivel.

A másik probléma, amit érdemes marketing szemszögéből megvizsgálni azok a fogyasztói, azaz a szavazói a Fidesznek. A politikában a pártok fogyasztóinak a szavazók számítanak, akik a szavazatukkal, vágyaikkal, reményeikkel fizetnek a pártoknak, a politikusnak, hogy teljesítsék azokat a dolgokat, amiket vállaltak. Tágabb értelemben az

ország kormányzását adják a kezükbe. Tavaly október óta 14%-al esett a párt népszerűség, ami jelenleg a teljes lakosságot tekintve 30% körüli. A legtöbbet a fiatalokból veszítettek, akik a párt egyik fő bázisa volt.

Tehát összességében a Fidesznek termékének az ígérete, minősége romlott, a célcsoport, a fogyasztók már nem vevőek rá. A termék, amiért fizettek, már az elvárt igényeket elégíti ki, ezért a szavazók másik párt termékeivel, ígéreteivel kezdnek szimpatizálni. Elveszett a Fidesz mítosz, elveszett a Fidesz identitása, és a párt így folytatja, akkor a következő választásokon könnyen elképzelhető, hogy a Fidesz is el fog veszni.

A bejegyzés trackback címe:

https://polmark.blog.hu/api/trackback/id/tr267349848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása