Közgázos MSc diákok blogbejegyzései

Polmark

Polmark

Politainment, az új irány

2017. április 27. - rbraun

Gyurics Bernadett

A digitalizálódott világ trendjei óhatatlanul elérték a politikát és a közvéleményt, így az elmúlt 20 évben a tradicionális politikai kommunikációt felváltotta egy új irányvonal, a politainment (politics & entertainment), mely a politika és a szórakoztató média összefonódását jelöli.

Amerikai Egyesült Államok, 1960. szeptember 26. Az éjszaka, amikor majd 70 millió amerikai állampolgár figyelmét nyerte el az első, televízióban is közvetített elnökválasztási (Nixon vs. J.F. Kennedy) vita. A pillanat, amikor a parlamentet mint a politikai élet színterét felváltotta a televízió, ezáltal a politika és a média, illetve a politikus és a választópolgárok közötti távolság jelentősen csökkent.

Ahhoz, hogy megértsük az új irány miértjét és a mögötte rejlő lehetőségeket, különbséget kell tenni két fogalom között: a politika mediatizálódása és a média politizálódása. Míg az előbbi egyfajta médiatudatosságot – mely a XXI. század politikusát jellemzi –, utóbbi a média azon felismerését jelenti, hogy a torzított politikai tudósításokban komoly gazdasági potenciál rejlik. Célja mindkettőnek ugyanaz: a fogyasztó figyelmét megragadni, majd szavazatát megnyerni.

Azt, hogy mi késztet egy politikust, poltikában jártas személyt arra, hogy a szórakozató médiában vagy a bulvárban szerepeljen nem tudni. Vajon Bill Clinton szaxofon előadása, Michelle Obama táncpárbaja a The Ellen Showban, Gyurcsány Ferenc lemezlovas szereplése is a Nixon-Kennedy vitától induló amerikanizációs folyamat politikai végterméke?

Véleményem szerint ez sokkal inkább perszonalizáció, vagy épp a populizmus jelensége, mely erősen áthatja a kor globális politikáját. Azt, hogy miként hat a bulvárosodás a ma oly bizonytalan lábakon álló politikai hitelesség megítélésre, nem tudom, egy viszont biztos: „A politika a lehetőségek művészete.” (Otto von Bismarck)

 

Források:

Merkovity, N. (2012). Bevezetés a hagyományos és az új politikai kommunikáció elméletébe. pp.123-129. Elérhető: https://goo.gl/CBTnr5

Szombati, O. (2015). Metszetek. Politainment: a szórakoztató média és a politika összefüggéseinek vizsgálata – nemzetközi szakirodalmi kitekintés. Elérhető: https://goo.gl/vZYa2V

http://www.mediakutato.hu/cikk/2005_01_tavasz/03_politika_mediatizalodasa/

http://24.hu/belfold/2014/12/31/emberi-arcukkal-tamadnak-a-politikusok/

A bejegyzés trackback címe:

https://polmark.blog.hu/api/trackback/id/tr2012457853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása