Közgázos MSc diákok blogbejegyzései

Polmark

Polmark

A marketing & Donald Trump

2016. június 10. - rbraun

Balázs Orsolya

Donald Trump, habár nem a legnépszerűbb politikai személyiség, de azt elismerhetjük, hogy az egyik legismertebb és egyben legmegosztóbb szereplője az amerikai választásoknak. Ezt egyrészt képviselt elveinek és programjának köszönheti, másrészt számos politikai témával kapcsolatos oldalon olvashatunk arról, hogy milyen zseniálisan “juttatta magát a piacra”, valamint él a marketing eszközeivel. Kampánya során elsősorban a fiatal felnőtteket, valamint a Z generációt célozta meg, melynek középpontjában a közösségi média felületek álltak, gyakorlatilag monopolizálva azokat és megalkotva az első olyan politikai kampányt, ahol a social media jelentősége akár nagyobb mértéket ölthet, mint a televíziós kampányok.

Connor Blakely szerint Trump elsődleges célja, hogy reakciót váltson ki az emberekből a tetteivel/megnyilvánulásaival, legyen az pozitív vagy akár negatív, amivel elérheti, hogy állandó szereplője legyen a top 10 aktuális témának mind Facebookon, mind Twitteren, amit végül a javára fordíthat. Tisztában van a saját megítélésével, ennek megfelelően alakítja a különböző témákat és engedi szabadon a híreket, amik aztán lehetővé teszik az ő folyamatos jelenlétét. Egy másik eszköze, mellyel sikert arat célcsoportja körében az a hitelesség, amit tükröznie kell minden csatornán, minden üzenetében, ezzel kialakítva a saját erős, hiteles márkáját és melynek segítségével a furcsának tűnő és kevésbé jó ötleteit is meg tudja védeni és eladni a közönségének. Zárásként kiemelnék egy nagyon jelentős szempontot, melyet Trump az egész kampánya során figyelembe vesz és alkalmaz, ez pedig az egyszerűség. Ahogy egy termék esetében, úgy Trump a politikai kampánya során is törekszik az egyszerű, de hatásos üzenet megfogalmazására, ezzel elérve, hogy mindenki megértse és elfogadja azt, megadva a lehetőséget minden állampolgárnak, hogy magáénak érezze az általa képviselt ideológiákat. Úgy gondolom, hogy Trump figyelemre méltó módon kezeli a médiát és a tudatos használata egyértelmen segítette őt az előrehaladásban.

 

http://www.inc.com/chirag-kulkarni/what-donald-trump-can-teach-you-about-marketing.html

http://edition.cnn.com/2015/10/26/opinions/jones-

A bejegyzés trackback címe:

https://polmark.blog.hu/api/trackback/id/tr908797512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása