MV

Ki ne hallott volna már Panama gyönyörű homokos partjairól, ragyogó napsütéséről, veszélyesen sokat bizonyító offshore iratairól. De mi is a teendő, ha az ember fiát egyszer csak meggyanúsítják, hogy pénzét offshore cégeken keresztül fektette be? Hiszen politikusként mindig is a korrupció, bűnözés, adóelkerülés ellen küzdöttünk, hogyan lennénk mi offshore lovagok? Meg egyébként is, tényleg akkora bűn-e, ha más országban van cége az embernek? (Főleg, ha az egy olyan szép ország, mint Panama…)

De mit is jelent offshore lovagnak lenni? Elsősorban azt, hogy az ember lebukott.

Hiszen sokan pihentetik pénzüket különböző egzotikus adóparadicsomokban bejegyzett cégekben, amiből semmilyen botrány nem származik, amíg ki nem derül és politikai ellenfelei (na meg legfőképpen a média) a fejét nem követeli az illetőnek. Különösen kínossá válik a helyzet, ha olyan közszereplőről, az ő családtagjáról vagy barátairól kerül nyilvánosságra egy ilyen botrány, aki azzal az ígérettel nyert választásokat, hogy megszűnteti a fekete- és szürkegazdaságot, ráveszi az egész társadalmat, hogy mindenki becsületesen fizessen adót és felvirágoztatja az országot!

Aztán kiderül, hogy elfelejtette említeni, hogy az apukája panamai cégében szép kis részesedése volt neki is. 

Na de mit tegyünk, ha kiderül, hogy vaj van a fülünk mögött? Avagy profi politikai kommunikációs tanácsadók technikái a szorult helyzetekre.

1.     Mindenekelőtt, örök érvényű tanács: TAGADJ, TAGADJ, TAGADJ

Csak vigyázz, ha rákérdeznek az egyik offshore céged nevére, nehogy az legyen a válaszod, hogy „Mit szeretne tudni róla?”

2.     Ne hagyd, hogy az országod tudomást szerezzen róla! Bár kicsit megnehezíti a dolgot, ha 1,3 milliárd ember elől kell eltitkolnod, amiről az egész világ beszél… Próbálkozni mindenesetre szabad.

3.     Fogd a kapitalista nyugatra az egészet! Az „én csak áldozat vagyok, mert mindenki utál engem” taktikával nehezen magyarázhatóak az ismerősök által megmozgatott 2 milliárd dollárnyi pénzről szóló iratok.

4.     Vagy egyszerűen csak mondd azt, hogy „Ez magánügy.” (nagyon kifinomult módszer) vagy, hogy „Mindenkinek joga van azt tenni a vagyonával, amit szeretne…”

És ahány offshore lovag, annyi technikát láthatunk a vádak elhessegetésére. Az biztos, hogy a kommunikációs szakemberek egyelőre nem egyeztek meg a legjobb módszerben, és valószínűleg egyébként is csak az idő fogja eldönteni, hogy melyik vált be: ki az akinek, le kell mondania, és ki az, aki tovább építheti külföldi céghálózatát országa pénzéből.

Az biztos, hogy Messit vagy Jackie Chant kevésbé cincálják szét az újságírók, mint a nagyhatalmú államférfiakat. És ez így is van rendjén, ha morális oldalról közelítjük meg a témát.

Az érintett politikai szereplőkről és ismerőseik köréről itt található egy interaktív összefoglaló.