Közgázos MSc diákok blogbejegyzései

Polmark

Polmark

A „Trump-varázslat?” – csodálat és félelem?  – a szavazók szemszögéből

2016. június 10. - rbraun

Holstein Premium

Számtalan cikk jelent meg a republikánus jelölt váratlan „szárnyalásának” kezdete óta, amely azzal foglakozott, hogy honnan is tehetett szert ilyen népszerűségre egy a politikától akadémiai és szakmai szinten ilyen távol álló személy, mint Donald Trump.

Politikai programját tekintve nem találhatunk újszerű, úttörő pontokat, vagy valami különleges egyvelegét politikai ideológiáknak, mely az Egyesült Államokat várhatóan kiemelné lassan halványodó világhatalmi pozíciójából. Ezzel éppen ellenkezőleg, szélsőséges személyiségével, nyilatkozataival, már-már pofátlanság határait súroló megnyilvánulásaival nyerte meg magának szavazatok millióit (egyelőre).

Rengeteg híve azonban nem is hiányolja a szakmai kidolgozottságot, megalapozottságot, mondván, kaptak abból éppen eleget az elmúlt két periódusban, és lám, hová lett a világ. Őket más dologgal nyerte meg Trump, nézzünk erre pár példát (www.theatlantic.com):

-        „Trump nagy birodalmat vezet. Az országnak sikerre van szüksége, ki lenne jobb, mint egy vállalkozó, aki több ezer embert irányítva és „eltartva” futtatja csúcsra vállalkozásait. „

-        „Trump egy egocentrikus őrült, ebből adódóan kizárt, hogy ne vezesse sikerre az országot”

-        „Trump a jövőt építi. És házakat.”

-        „Trump egyszerű és egyenes – nem magyarázkodik, nem játszik, hanem megmondja, és nyer”

-        „Trump is HOPE” – kiváncsi lennék mit szól ehhez szegény Bill, hisz ott született.

-        „A rendszer szar, és Trump nem hülye. Tudja, hogy a káosz őt szolgálja.”

Összességében el kell ismernünk, hogy nem megalapozatlan személyiségének sikere. Egy sikeres férfi, aki sikerre szomjazik, és azokat az embereket szólítja meg, akik ezt is akarják látni. Láttunk már arra példát a világtörténelemben, hogy sikeres vállalkozókból, gazdasági szempontból befolyásos emberekből lettek elnökök, egyesek nem is rosszak.

Azonban nem elhanyagolandó viszont az a tény sem, hogy megálmodását tekintve nagy valami nagy erőfeszítést igénylő, színtiszta jobboldali, idegengyűlölő, fasiszta, homofób, fegyver és pénzimádó, sikerszomjas, lóerőmániás és egyéb fallikus szimbólumokat felvonultató „politikai programja” miért tud ennyire érvényesülni éppen most. Azokban az években, amikor az USA világhatalmi pozíciója halványodni látszik, miközben rég nem látott csúcson a terrorizmus, az örök ellenség Oroszország külső-belső feszültségek miatt zúgolódik, Észak-Korea rakétákkal játszik, legális a marijuana több államban, és még a melegek is házasodnak.

Egy friss kutatás (www.vox.com) azt vizsgálta, a félelem, és az autoritás iránti igény között milyen kapcsolat áll fenn, hogyan jelennek meg és befolyásolnak. Ennek eredményeképpen egyértelmű kapcsolatot állapítottak meg a kutatók a Trump-szavazók esetében az autoritás iránti igény, és fent említett „fenyegétesektől” való félelem között. Fontos elemek voltak náluk a katonai erő használata, fegyverviselési jog, bevándorlók elleni szigorított intézkedések, valamint általánosságban minden tevékenység, amely a terrorizmus elleni harccal összefűzhető.

A félelem egy igen erős motivátor. Trump erre remekük rátelepedett, amely mellé karizmát, rendkívüliséget, meglepetést is társít. Láttunk már arra példát, hogy ezen két oldal közül az egyik elég volt egy mandátum újbóli megnyeréséhez, csak sajnos ahhoz két repülőre volt szükség, és utána nagyon sok másra.

A bejegyzés trackback címe:

https://polmark.blog.hu/api/trackback/id/tr758797436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása